Válság az értékbecslő szakmában

Február 27-én „Válság az értékbecslő szakmában” címmel tartottuk meg szakmai kerekasztal- beszélgetésünket, mely ez alkalommal az értékelők számára kínált lehetőséget arra, hogy kifejtsék álláspontjukat a jelenlegi szabályozási helyzettel, ill. a piaci problémákkal kapcsolatban. Mehrli Péter MAISZ elnök köszöntőjét követően dr. Zoltán Péter levezető elnök üdvözölte a megjelent 134 kollégát. Ezt követően Mehli Péter tartotta meg vitaindító előadását, melynek tartalmából címszavakban:

  1. az elmúlt évek alatt 20 % megbízotti díjnöveléssel szemben 70 %-os infláció áll
  2. egyre kiszolgáltatottabb helyzet a pénzintézetekkel szemben
  3. a szakma felhígulása, ill. ebből adódóan a felszínes munkavégzés megjelenése
  4. érdekképviseletek és szervezetek közötti összefogás szükségessége

Ezt követően dr. Novák Zalán és dr. Pál Zoltán tartotta meg előadását. Míg előbbi a szakmai felelősségbiztosítás aktuális helyzetét tárgyalta, addig az utóbbi főleg a válság hatásait (ill. azok kivédésének szakmai módját) feszegette. A rövid szünetet követően került sor a tulajdonképpeni vitára.