Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat – díjátadás

December 13-án ünnepélyes keretek közt, a patinás Gerbeaud-ház különtermében került sor az idei FIABCI pályázat magyarországi díjátadására. Ez évben is három, szakmailag kiemelkedően színvonalas ingatlanfejlesztést díjazott a zsűri. A hazai ingatlanfejlesztők részére kiírt pályázat elsődleges célja, hogy megismertesse a közönséggel a hazai ingatlanfejlesztés eredményeit, valamint nívós szakmai elismerésben részesítse a közülük kiemelkedőket. Mindezt annak okán is, hogy a hazai pályázaton való eredményes szereplés egyben belépő a nemzetközi megmérettetésre is, ahol a világ legjobb ingatlanfejlesztései mérkőznek meg a környezetvédelem, építészet, városfejlesztés, műszaki színvonal, marketing és értékesítés, gazdaságosság, valamint társadalmi hasznosság terén.

Az idei, XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat győztesei:

  • A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat I. díját kapta: Telenor Székház.
    • A díjat átadja: Dr. Szaló Péter a Belügyminisztérium helyettes államtitkára

 

  • A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat II. díját kapta: Kodály Központ.
    • A díjat átadta: Mehrli Péter a Magyar Ingatlanszövetség elnöke
  • A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat III. díját kapta: Continental Hotel Zara **** Superior.
    • A díjat átadta:  Gönczi László a zsűri elnök

 

A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat különdíjasai

  • A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége különdíjasa: Continental  Hotel Zara **** Superior.
    • A díjat átadta: dr. Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke.
  • A Lakásvásár Médiacsoport különdíjasa: Spirit Hotel  Tehermal Spa *****.
    • A díjat átadta:  Borsi László  a Lakásvásár Médiacsoport elnöke.
  • A Magyar Urbanisztikai Társaság különdíjasa: Hiemer-Font-Caraffa épülettömb.
    • A díjat átadta:  Aczél Gábor  a Magyar Urbanisztikai Társaság  elnöke.
  • A Magyar Építész Kamara különdíjasa: Ócenárium  és  Esőerdőház Zöldpiramis.
    • A díjat átadta: Noll Tamás a Magyar Építész Kamara elnöke.
  • Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége különdíjasa: Magyar Király Szálló.
    • A díjat átadta: Koji László az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége alelnöke.
  • A Magyar Ingatlanszövetség különdíjasa: Jászai Mari Színház.
    • A díjat átadta:  Mehrli Péter a Magyar Ingatlanszövetség elnöke.
  • A Budapesti Építész Kamara különdíjasa: Freedom Palace.
    • A díjat átadta: Bálint Imre a Budapesti Építész Kamara elnöke.
  • A Website Média Zrt. különdíjasa: Sasad liget lakópark.
    • A díjat átadta: Harkácsi István a Website Média Zrt. igazgatója.
  • A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat Zsürijének különdíjasa: Belváros Új Főutcája.
    • A díjat átadta: Gönczi László zsűri elnök.
  • A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat Pályázóinak különdíjasa: Kodály Központ.
    •  A díjat átadta: Gönczi László zsűri elnök.

 

A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat ez évi bíráló bizottságának tagjai voltak

  • Bálint Imre DLA            (Budapesti Építész Kamara elnöke)
  • Borsi László                  (Lakásvásár Médiacsoport elnöke)
  • Dr. Erdei János             (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke)
  • Gönczi László               (FIABCI Magyar Tagozat elnöke)
  • Gróf Imre                      (Magyar Urbanisztikai Társaság tagja)
  • Harkácsi István            (Website Média Zrt. igazgatója)
  • Jank Brigitte                 (Bécsi Iparkamara elnöke)
  • Kispál Sándor               (Magyar Ingatlanszövetség főtitkára)
  • Koji László                    (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége alelnöke)
  • Litomericka Adriana    (CEI alelnöke)
  • Noll Tamás                   (Magyar Építész Kamara elnöke)
  • Szénási Zsolt                (Talentis Group igazgatója)
  • Varjasné Székely Éva   (Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége elnöke)

 

Az idei, XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat támogatói voltak

  • Fővédnök:  Dr Szaló Péter a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi helyettes államtitkára
  • Magyar Ingatlan Szövetség  –  2003. óta egyben a FIABCI pályázat társszervezője
  • Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége
  • Magyar Lakásépítők Szövetsége
  • Lakásvásár Médiacsoport – Ingatlan és Befektetés szakmai lap
  • Magyar Építész Kamara
  • Budapesti Építész Kamara
  • Website Média Zrt – Irodaház Info
  • Magyar Urbanisztikai Társaság
  • Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

 

A XIII. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázati résztvevői voltak

  • 1. Számú Általános Iskola (Budaörs)
    • Pályázó: Budaörs Város Önkormányzata
    • Beruházó: Budaörs Város Önkormányzata
    • Kivitelező: ZÁÉV ZRt.
    • Tervező: Dobai Építész Iroda Kft

 

  • Belváros új Főutcája (Budapest)
    • Pályázó és Beruházó: Belváros-Lipótváros Önkormányzata
    • Kivitelező: Főutca Konzorcium
    • Tervezők: Közlekedés Kft; Főmterv Zrt; M-Tempanon Ktt.Konzorcium
  • Budawest Irodaház (Budapest)
    • Pályázó: Vendere Ingatlanfejlesztő Kft.
    • Beruházó: Vendere Ingatlanfejlesztő Kft.
    • Kivitelező: PORR Építési Kft.
    • Tervezők: Sass Marcell, Csizmár GyulaContinental

 

 

  • Hotel Zara**** Superior (Budapest)
    • Pályázó és Beruházó:  Zeina Hotel Szolgáltató Kft.
    • Kivitelező: Market Építő Zrt.
    • Tervezők: Petur Stúdió Bt., Nirmana Építésziroda
  • Europeum Bevásárlóközpont  és Courtyard by Mariott  Budapest Center szálloda (Budapest)
    • Pályázó: ABLON Kft.
    • Beruházó: Duna Office Center Kft.
    • Kivitelező: Switelsky Magyarország Kft.
    • Tervező: Citinvest Kft.

 

  • Freedom Palace (Budapest)
    • Pályázó: Platinium Group Kft.
    • Beruházó: La Société Generale Immobiliere
    • Kivitelező: Platinium Group Kft.
    • Tervező: Platinium Grup Kft. ARCHI-CON Kft.
  • GLOBALL Football Park & Sporthotel  (Telki)
    • Pályázó: MLSz Edzőcentrum Kft.
    • Beruházó: MLSz
    • Kivitelező: Gropius Zrt.
    • Tervező: Bakonyvári Sándor

 

  • Hiemer-Font-Caraffa Épülettömb (Székesfehérvár)
    • Pályázó és Beruházó: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
    • Kivitelezők: FETÉV-SZER Építőipari Kft; Reneszánsz Kőfaragó Zrt.
    • Tervező: Nara-Stúdió Kft.
  • Infopark E (Budapest)
    • Pályázó és Beruházó:  Infopark E Építési Terület Kft.
    • Kivitelező: STRABAG MML
    • Tervező:  Kertész Építész Stúdió Kft

 

  • Jászai Mari Színház Népház és Könyvtár (Tatabánya)
    • Pályázó és Beruházó:  Tatabánya Megyei Jogú Város  Önkormányzata
    • Kivitelező: Magyar Építő Zrt.
    • Tervezők: Lakatos László és Tóth Károly
  • Kodály Konferencia és Koncertközpont (Pécs)
    • Pályázó: Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.
    • Beruházó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
    • Kivitelezők: Magyar Építő Zrt. és Arcadom Zrt. Konzorcium
    • Tervező: Építész Stúdió Kft.

 

  • Telenor Távközlési Zrt. Központi Székház (Törökbálint)
    • Pályázó és tervező: Zoboki – Demeter és Társai Építésziroda Kft.
    • Beruházó: Égettvölgy Zrt.
    • Kivitelező: Arcadom Zrt. 
  • Magyar Király Szálló (Székesfehérvár)
    • Pályázó és Beruházó: Szendrő Építész Stúdió Kft; Balance 99 Zrt.
    • Kivitelező: Szegletkő Generál Kft.
    • Tervező: Szendrő Építész Stúdió Kft; Keso Art Studio Bt.

 

  • Market Székház (Budapest)
    • Pályázó: Market Építő Zrt.
    • Beruházó: Milleniumi Média Kft.
    • Kivitelező: Market Építő Zrt.
    • Tervező: Schön Építész Iroda
  • Ócenárium és Esőerdőház Zöldpiramis project (Nyíregyháza)
    • Pályázó és Beruházó: Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft.
    • Kivitelező: Keviz 21 Zrt.
    • Tervező: Gav-Art Stúdió Kft.

 

  • Residence 1  Irodaház (Budapest)
    • Pályázó és Beruházó: RE Project Development Kft.
    • Kivitelező: KÉSz Kft.
    • Tervező: Platinium Kft.
  • Residence 2 Irodaház (Budapest)
    • Pályázó és Beruházó: RE Project Development Kft.
    • Kivitelező: KÉSz Kft.
    • Tervező: Platinium Kft.

 

  • Rozgonyi úti Általános Iskola (Nagykanizsa)
    • Pályázó és Beruházó: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
    • Kivitelező: ZÁÉV Zrt.
    • Tervező: EU-PLAN Kft.
  • Sasad Liget Lakópark – II. ütem (Budapest)
    • Pályázó: Biggeorge’s-NV Zrt; Óbuda Építész Stúdió Kft.
    • Beruházó: Biggeorge’s-NV Zrt; S-Liget 2 Kft.
    • Kivitelező: HÉROSZ Zrt.
    • Tervező: Óbuda Építész Stúdió Kft

 

  • Spirit Hotel  Thermal Spa**** (Sárvár)
    • Pályázó: WIS Zrt; Spirit Hotel Gyógyszálloda Kft.
    • Beruházó: Spirit Hotel Gyógyszálloda Kft.
    • Kivitelező : WIS Zrt.
    • Tervező: TÉR 64 Stúdió Kft.
  • Stefánia Park (Budapest)
    • Pályázó és Beruházó: Stefánia Park Kft.
    • Kivitelező: Arcadom Zrt.
    • Tervező: HAP Tervezőiroda Kft.

 

  • Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakiskola (Békéscsaba)
    • Pályázó: Csabaterv Bt.
    • Beruházó: Békéscsaba Város Önkormányzata
    • Kivitelező: BÁÉV Zrt.
    • Tervező: Csabaterv Bt.
  • Új autóbusz-pályaudvar (Hatvan)
    • Pályázók: Alpine Hungária Kft; Építész Kaláka Kft
    • Beruházó: Hatvan Város Önkormányzata
    • Kivitelező: Alpine Hungária Kft.
    • Tervező: Építész Kaláka Kft

 

  • Városháza (Celldömölk)
    • Pályázó és Beruházó: Celldömölk Város Önkormányzata
    • Kivitelező: Switelsky Vasúttechnika Kft.
    • Tervezők: Nógrádterv Kft., MGA Építészek Bt.

 

Korábbi magyar eredmények a FIACI nemzetközi pályázatokon
Magyarország 1998-ban szerepelt először a Prix d`Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Pályázaton . Az elmúlt 13 évben összesen 13 kategória győzelmet és 12 különdíjat nyertek a hazai pályázók. Az eddigi győzteseink listája: Ferencvárosi tömbrehabilitáció (1988.), Nagyvásárcsarnok (1999.), West End City Center (2001), 2002 Szombathely Fő tér (2002.), Szabó Ervin Könyvtár (2003.), ammut Bevásárló Központ (2003.), Művészetek Palotája (2006.), Nyiregyházi Főiskola (2009.), Orczy Fórum (2009.), Richter Gedeon új Kémiai Kutató- és Irodaépület (2010.), Vörösmarty N1 (2010.) Corvin Sétány (2011.), Bécsi Corner (2011.)